Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Windows 8 megjelenésével egyre nagyobb hangsúlyt kapott az érintőkijelző mind az asztali számítógépek, mind pedig a hordozható gépek esetében. Ezt a tényt, na és persze a CES 2013-at kihasználva a Targus be is mutatta legfrissebb fejlesztését, ami a boltok polcaira Targus Touch Pen névvel fog megérkezni. A szóban forgó Targus Touch Pen nem másra hivatott, minthogy az olyan számítógépeket - legyen az asztali PC vagy notebook -, amik nem rendelkeznek érintőkijelzővel, felruházza az érintés alapú vezérlés képességével.
A gyártó új kiegészítője lényegében két fő komponensből tevődik össze, mégpedig a vezérlésre használatos tollból, valamint a hozzá tartozó vevőegységből. Az utóbb nevezett vevőt egy szabad USB portra kell csatlakoztatni, magát az egységet pedig a képernyő szélére rögzíteni, így az már gond nélkül képes érzékelni a mellékelt toll mozgását.
A Targus Touch Pen természetesen támogatja a Windows 8 minden gesztusát, használata pedig 17 inches kijelzőméretig lehetséges. A gyártó ígérete szerint a Targus Touch Pen szállítása még január folyamán meg fog kezdődni, ám az áráról sajnos semmiféle információt nem közölt.
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaElég fapad hogy tollal kell böködni😄
marco
13 éve, 1 hete és 3 napjaMár vártam ezeket a kütyüket, sőt azt hittem a W8 premierjére már teli lesznek ilyenekkel a boltok.
De inkább az érintőpanelekre várok, egyre be is ruháznék, ha jó áron lenne…
Érdekes egyébként hogy nem jelentek meg, mert már jó tíz évvel ezelőtt (ha nem régebben) is voltak már monitorra csatlakoztatható érintőpanelek.
vendeg
13 éve, 1 hete és 3 napjaElég gagyinak néz ki!😮