Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét elérkezett az idő, hogy megmentsük a Karácsonyt, amit a Tripwire Interactive által fejlesztett Killing Floor című akciójátékában ezúttal a Holdra szállva fogunk megtenni, a csapat ugyanis bejelentette, hogy az idei ünnepekkor sem hagyja cserben rajongóit. Ennek örömére bejelentették a Twisted Christmas III: Evil Santa's Moonbase névre hallgató eventet, ami várhatóan jövő héten kedden válik elérhetővé, és egészen január 4-ig tart majd, középpontjában egy vadonatúj, Moonbase nevű pályával.
Az event örömére érkező frissítésben az új pálya mellett újabb fegyvereket, karaktereket, achievementeket és természetesen feloldható tárgyakat is találni fogunk. A Killing Floor elérhető a Steam kínálatában, méghozzá PC-re és Mac-re, de immáron Linux béta alól is.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaHopppá Linuxraa!!!!!!!!😮😮😮 Kell!🙂
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaA Killine Foor az milyen név? Így kell keresni vagy csak elírás?
marco
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaElírás. Köszi, javítva.
marduk
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaÉrdemes megvenni, mert le van árazva, és amúgy is olcsó 😄 Gonosz diótörők, Mézeskalácsemberek és sok minden mással kecsegtet a holdbázis 😄
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaNa mondjuk az kemény… 😄