Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kiderült végre, hogy miért is indított útjára a napokban egy Theatrhythm: Final Fantasy-hoz köthető teaser oldalt a Square Enix, akik a Nintendo 3DS-exkluzivitás után most iOS rendszerekre kívánják megjelentetni vegyes fogadtatásban részesült alkotásukat. A játék iPhone-ra és iPadra írott változatáról hivatalos bejelentésünk még nincs, de az új-zélandi App Store kínálatában már elérhető, a Kotaku információi szerint pedig hamarosan a világ többi részén is megjelenhet.
Érdekesség, hogy az alkotásból egy ingyenes próbaverzió is letölthető, amelyben néhány dal keretein belül tudunk belekóstolni a Theatrhythm: Final Fantasy összetett játékmenetébe, amellyel alaposan szeretnének kilógni a hagyományos ritmusjátékok közül, hiszen a végeredmény teljes egészében – a zenék, a karakterek, az ellenfelek és még a koncepció terén is – a legendás szerepjáték-sorozatból építkezik.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 5 napjaJaja de csodaszép 😄