Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A készítők még július folyamán jelentették be nekünk az első Tony Hawk's Pro Skater HD letölthető tartalmát, amit az eredeti tervek szerint egy-másfél hónappal a megjelenés után már meg kellett volna kapnunk, majd gondoltak egyet és elcsúsztatták a premiert egy ismeretlen időpontra. Ez az időpont még lefedte volna az őszi időintervallumot, azonban a játék hivatalos Facebook oldalán újabb csúszást jelentettek be a készítők, aminek köszönhetően kiderült, hogy az új tartalmak csak december első hetében válnak elérhetővé, de akkor legalább már minden platformra.
Hogy miért várjuk annyira a Tony Hawk’s Pro Skater HD ezen hányattatott sorsú bővítményét? Egyszerűen azért, mert egy halom új pályával gazdagítja majd az alapokat, méghozzá a klasszikus Tony Hawk’s Pro Skater 3-ból.
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 hetePfffff, de szar hogy képtelenek legalább egyszer tartani az időpontot…😖
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn már nem is várom.-
rdave
13 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn nem is vártam… Annyira nem jó, hogy még DLC-t is vegyek hozzá. 😄 Inkább egy Skate részt veszek majd meg.