Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ninja Gaiden Sigma 2 Plus mellett várhatóan 2013 első negyedévében fog megjelenni Európában a Ken's Rage 2, valamint az Atelier Ayesha című videojáték is, amelyek a Tecmo Koei legkiválóbb címeiként nagy népszerűségnek örvendenek Japánban. Néhány hónap múlva azonban lokalizált formában felénk is megjelenhetnek, így az Atelier Ayesha PlayStation 3-ra az első negyedévben, a Ninja Gaiden Sigma 2 Plus és a Ken's Rage 2 pedig PlayStation Vitára, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is, valamikor 2013 februárjában.
A Ken’s Rage 2 esetében érdekesség, hogy a tervek szerint a keleti szigetországban Wii U-ra is megjelenik majd, de ennek a változatnak a lokalizációjáról egyelőre még nem értesültünk.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 napjaJó kis japó cuccokat imádom!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 napjaJók lesznek, Tecmo mindig jókat ad ki🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 1 napjaNGS2+ csupán felmelegítés… hogy Vita tulajoknak, Atelier Ayesha csak hc jrpg fanoknak fogja adni úgyis, főleg akik szeretik a körökre osztott harcokat. A „FOTNS” Ken’s Rage 2 meg valószínűleg ugyanolyan hulladék lesz, mint az első rész.