Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Just Add Water fejlesztőcsapata az Eurogamer Expo keretein belül bejelentette, hogy végre hivatalos és végleges elnevezéssel tudnak szolgálni alkotásukkal, avagy az Abe's Oddysee-vel kapcsolatban, amely a mai naptó fogva hivatalosan is az Abe's Oddysee New 'n' Tasty névre hallgat. Mint kiderült, a játék olyannyira újra lesz gondolva, hogy szinte rá sem fogunk ismerni a régi változatra, ezért gondolták úgy az illetékesek, hogy túl közönséges lenne egyszerűen Abe's Oddysee HD néven kiadni a végeredményt.
A Just Add Water egyébiránt azt is megerősítette, hogy a játék megjelenésére valamikor 2013 őszén kerülhet csak sor, tehát még legalább egy évet kell várnunk arra – magunk sem értjük miért -, hogy belekóstolhassunk a a felújított változatba.
jezzahun
13 éve, 3 hónapja és 2 hetevárom már nagyon🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 2 heteÉn is. Hatalmas kedvenc minden része 🙂