Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Famitsu magazin legfrissebb lapszámából - a Kotaku fordítása alapján - kiderült, hogy egy három videojátékot tartalmazó Kingdom Hearts HD kollekció megjelenése várható a jövő esztendőben kizárólag PlayStation 3 konzolokra. A gyűjtemény keretein belül a sorozat három talán legérdekesebb darabja került összegyűjtésre, így a PlayStation 2-re megjelent legendás első rész, a Game Boy-ra napvilágot látott Kingdom Hearts: Chain of Memories, valamint a Nintendo DS-re debütált Kingdom Hearts 358/2 Days.
Érdekesség, hogy az első és egyben legendás Kingdom Hearts nem a nyugati, hanem a japán-exkluzív Final Mix verzióban kerül megszépítésre, és a Chain of Memories mellékszállal egyetemben támogatni fogja a trófeákat.
A pakk várhatóan a Kingdom Hearts HD 1.5 ReMIX címmel fog majd felkerülni a boltok polcaira, méghozzá Japánban valamikor 2013 elején, nyugati változatról azonban – ahogyan az ilyenkor szokás – még semmit sem hallhattunk, de mivel felénk is elég népszerű a franchise, biztosan számíthatunk rá.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteBiztos jó lesz hd-ben
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteGoofy mit keres ott?😮
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 4 heteŐ is KH szereplő…😎