Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Röviddel azután, hogy kiderült, már béta állapotban van a StarCraft II: Heart of the Swarm, a Blizzard elhatározta, hogy elkészít egy vadonatúj mozgóképet az alkotáshoz, amelynek keretein belül az új egységekről esik szó. A közel négy perces videó - amely igencsak nagy alapossággal és körültekintéssel került összeállításra - nem csak rendkívül informatív, hanem egyben alaposan meghozza a kedvünket a játékhoz is, ami ezúttal egy egészen más szemszögből fogja megmutatni nekünk a StarCraft II történéseit.
Sajnos a mozgókép mellé a Blizzard semmiféle egyéb információt nem osztott meg velünk az alkotással kapcsolatban, így többek között arról sem kaptunk híreket, hogy vajon mikorra várhatók az első olyan publikus béták, amelyeken egy szélesebb rajongótábor is részt vehet.
A StarCraft II: Heart of the Swarm zárt bétái ugyanis már ezekben a percekben is tartanak, de csak egy nagyon szűk és kiválasztott réteg vehetett részt rajtuk, ami reményeink szerint azt jelenti, hogy hamarosan talán egy megjelenési dátummal is szolgálhatunk nektek az alkotásról. Addig azonban ismerkedjünk meg az új egységekkel az alábbi videónak köszönhetően.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteTiszta retro. Nagyon bejön.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteAzt hittem fejlesztik grafikailag is kicsit…:s
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteJóóóóó lesz!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteDe jó lesz!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteBitang lesz!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteVárom mint a messiást🙂
kekmedve
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNagy kár a carrierért, a tempest egyenlőre a nyomába sem ér. 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteAlakul alakul de még mindig nem egy c&c😛