Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Unknown Worlds legfrissebb sajtóközleményéből megtudtuk, hogy október magasságában várható a Steam kínálatába a Natural Selection című akciójáték folytatása, amely már ezekben a percekben is előrendelhető állapotban van, amit érdemes kihasználniuk a rajongóknak, hiszen így számtalan extrához juthatnak hozzá. A játék kétféle változatban fog felkerülni a Steamre, így a standardok mellett egy Deluxe Edition is elérhető lesz, előbbi 25 dolláros, utóbbi pedig 40 dolláros árcédulával.
Érdemes ugyanakkor előrendelni a bővített kiadásként is felfogható Deluxe Editiont, hiszen amennyiben előre jelezzük vásárlási szándékunkat, úgy egyrészt a standard áron, tehát 25 dollárért juthatunk hozzá, az alapjáték mellett pedig olyan extrákat is begyűjthetünk, mint a zenék, egy digitális művészeti könyv, avatárok, háttérképek, valamint egy in-game páncélzat.
Sajnos napra pontos megjelenési dátumunk még nincs a Natural Selection 2-vel kapcsolatban, de az októberi premierre akár már mérget is vehetünk.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteTiszta Alien fíling!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteEnnyiért egy ilyen gáma ajándék!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteMindenképp deluxe!🙂