Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az utóbbi évek egyik legnehezebb videojátékként vonult be a történelemkönyvekbe a From Software által készített Dark Souls, amelytől éppen ez a tulajdonság riasztotta el a legtöbb potenciális vásárlót. A projekt direktori munkálatait végző Hidetaka Miyazaki szerint a csapat teljesen tisztában van azzal, hogy nagyon sok ember a nehézség miatt csalódott a játékban, éppen ezért eljátszottak már a gondolattal, hogy egy könnyebb nehézségi fokozatot is beépítenek, elsősorban a táposabb nyugati játékosoknak szánva.
Miyazaki szerint a rajongók többsége inkább a könnyebb játékokat preferálja, amelyikben egy kevés kihívás is van, azt azonnal a sarokba dobják, ő pedig azt szeretné, ha alkotását a lehető legtöbben végigjátszanák.
Ez azonban a jelenlegi formájában biztosan nem működhet majd, éppen ezért nem tartható kizártnak, hogy a jövőben – talán egy DLC csomag formájában – egy easy mode is elérhetővé válik a Dark Souls-hoz.
Ha lehetne, akkor egy normális PC-s portot is kérnénk szépen, mert PC-n a borzasztó irányítás miatt kétszer olyan nehéz lett a játék!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteNemár, még könnyebb játék?😮 Minek? Mindegyik full könnyű már így is.
shade
13 éve, 4 hónapja és 2 heteNem segítene rajta, a játék nem a nehézségen bukott el, hanem ott, hogy sz.ar. Pedig az elgondolásjó, meg a hangulat.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteEgyetértek. Kicsit szar game lett, többet vártam tőle sokkal. Ha könnyebb lenne, még szarabb lenne…
mrxten
13 éve, 4 hónapja és 2 heteén konkrétan a nehézsége miatt nem játszok vele
a kikapcsolódás kedvéért játszok egy játékkal nem azért, hogy vért izzadjak vagy szétverjem a klaviatúrát az idegtől 🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteAkkor az PC-n lehet csak nehéz, mert boxon kurva könnyű.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 hetePC-n sem nehéz, ha megtanulsz vele játszani. Én már végigjátszottam PC-n, most kezdtem NG+-t… Semmi baj ezzel a játékkal, csak hát a mai játékosok sajnos az EA szarjain nőttek fel…semmit kitartás, semmi igény a kihívásra, stb. Nagyon remélem, hogy nem kerül bele semmi a játékba.
mrxten
13 éve, 4 hónapja és 2 hetemindenki ezzel a szöveggel jön…
de ez egyáltalán nem így van
a nagy probléma az opcionalitás hiánya lehet, hogy először végig szeretném játszani könnyebb fokozaton és csak azután hardon
nem hinném, hogy bárki aki nem hardcore gamer kevesebb lenne attól aki mediumon esetleg easin játszik a játékokkal
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteaz ma mar nem jatszik, hogy mindenfele tervezesi hibat kihasznalva olik le a szornyeket benne, eleg megnezni barmelyik youtobe-os videot…
Egy ellenfelre ugy ahog yki van talalva a harc eleg jol, ha mar ketto van, akkor jon az elfutas, egyesevel legyakas… igazan remek megoldas
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 hete+1. Jól mondod!
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 hetemintha a játékok zömében nem scriptes harcokkal találkoznátok…-.- csak annyi különbséggel, hogy nuku ésszel nekik lehet esni mert ha megütnek akkor is 20hp sérülsz a 200000x-ből….-.-