Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Azok után, hogy a PlayStation Vita bejelentése óta az összes konzolos kiállításon és rendezvényen szerepelt, a mai napra virradóra végre teljesen elkészült a masinára szánt LittleBigPlanet videojáték, amely emiatt készen áll a sokszorosításra és a megjelenésre is. Az információkat a tengerentúli hivatalos PlayStation blog hozta nyilvánosságra, akik megerősítették, hogy végre aranylemezre került az alkotás, amely szeptember 25. magasságában világszerte meg is jelenhet majd.
A zsákemberkék kalandjait feldolgozó platformer egyébiránt már előrendelhető állapotban van, ha pedig élünk ezzel a felkínálkozó lehetőséggel, akkor egy bónusz ruházattal gazdagodhatunk, valamint olcsóbban is juthatunk hozzá a végleges változathoz.
Érdekesség mindemellett, hogy a Sony bejelentette, a LittleBigPlanet 2-höz és a Vitás LittleBigPlanet Kartinghoz megjelenő és eddig megjelent, elsősorban küllemeket tartalmazó DLC csomagok teljes egészében kompatibilisek lesznek egymással, így a handheldre érkező pakkok feloldhatók lesznek a másik két címben és fordítva.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteKirrrrály lesz!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteIdeje. Várom már nagyon!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteZsííííííííírcsászárság!