Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hivatalos európai PlayStation blogon közölt információk értelmében a mai naptól fogva elérhetővé vált a Mercia: Fractured Realms című videojáték, amely egy rendkívül érdekes címet takar, de sokkal érdekesebb, hogy általa történelmi pillanatoknak is részesei lehetünk. A Mercia ugyanis az első free to play szerepjáték, ami a PS Home berkein belül válik elérhetővé, mint belső alkalmazás, ami annyit jelent, hogy saját avatarunk segítségével vehetünk részt a nagy kalandokban, ezáltal olyan érzetünk lesz, mintha mi magunk vívnánk meg a nagy szörnyekkel és fedeznénk fel a kissé klisés, de annál nagyobb izgalmakat rejtő fantáziavilágot.
Az alkotás keretein belül elsősorban a dungeonok felkutatása lesz a feladatunk, amelyek igazi útvesztőket rejtenek és nem tudhatjuk, hogy melyik folyosó végén vár minket csapda, netán melyik kanyar után egy óriási szörnyeteg.
A pályák teljesítése során a Mercia keretein belül szinteket léphetünk, különféle jutalmakat és egyebeket oldhatunk fel magunknak, illetve gyűjthetjük is az ellenfelek legyőzésével elhullott tárgyakat, amelyeket a Mercia Store segítségével könnyedén el is adhatunk. Ha tetszik a koncepció, irány a PS Home!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteVégre kap valami értelmet a ps home…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteNem rossz.
rdave
13 éve, 4 hónapja és 2 heteEmiatt ismét leszedem a PS Home-ot. 🙂
gymtonic74
13 éve, 4 hónapja és 2 hetePS Home nemigen motivált eddig. Inkább lehetne vmi rpg, tolvaj kasztal, hogy kirámolhassam mások berendezett Home-os kéglijét.
rdave
13 éve, 4 hónapja és 2 heteKipróbálva… Hát a pénzt nem dobálják hozzám. Egyébként elmegy, de utána a kaszinóba átmentem és ott jobban szórakoztam. 😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteAz igen!😄
rdave
13 éve, 4 hónapja és 2 heteMegint tettem egy próbát, de ismét átmentem a kaszinóba. A Texas Holdem-et nyereséggel fejeztem be, de casino war-ban elvesztettem minden pénzem. 😄 Amíg nem kapok újabb ingyen zsetont, addig legalább ki tudom próbálni a játékot normálisan. 😄