Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony által közölt legfrissebb információk szerint ismét megéri PlayStation Plus előfizetőnek lenni, aki ugyanis hajlandó áldozni néhány forintot a tagságért, az mától már elérheti a legújabb Ratchet & Clank videojáték, avagy a Q-Force bétáját. A kipróbálással azonban nem árt sietni, a Sony elmondása szerint ugyanis csak nagyon limitált ideig lesz elérhető - nem tudjuk pontosan meddig -, így a PS Plus tagoknak is csak egy szerencsés rétege kap majd idő előtti betekintést az alkotásba.
A béta keretein belül egyébiránt a betanító mód mellett a kompetitív többjátékos opcióba nyerhetünk bepillantást, tehát alaposan megismerkedhetünk a tengerentúlon Ratchet & Clank: Full Frontal Assault, itt az öreg kontinensen azonban Ratchet & Clank: Q-Force címmel megjelenő játékba.
Hogy mikor lesz ez a megjelenés? A tervek szerint valamikor még az idei ősszel, érdekesség pedig, hogy aki beszerzi majd a játékot PlayStation 3-ra, az PlayStation Vitára is meg fogja kapni és fordítva. Amennyiben PS Plus előfizetők vagyunk, kóstoljunk bele az előzetes bétába!
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteDe várom!!!!!!!!!🙂
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteSzerintem lassan előfizetek a Plusra…
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteBennem is ez fogalmazódott meg!😄
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 hetemi ez a kivetelezes…:s
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 2 heteÉvi 15ezerért veled is kivételeznek. Nem nagy összeg érte szvsz.
mrbuldika
13 éve, 4 hónapja és 2 heteVagy ott a 3 hónapos!