Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Digimon Masters Online fejlesztőcsapata, avagy a Joymax srácai néhány órával ezelőtt bejelentették, hogy már csak egyet kell aludniuk azoknak a rajongóknak, akik szeretnének belekóstolni a Knight Age című epikus fantasy MMORPG nyílt béta tesztjeibe. Az akció-központú alkotás mindenki számára elérhető előzetese ugyanis a tervek szerint augusztus 28-án, avagy a holnapi napon válik elérhetővé, méghozzá egy utolsó lehetőséget adva a rajongóknak ahhoz, hogy kipróbálhassák a játékot.
A nyílt béta tesztek lezajlását követően ugyanis valamikor ősz magasságában már a Knight Age végleges változatának megjelenésére is sor kerülhet, habár pontos megjelenési dátum ezzel kapcsolatban még nincs, de egyelőre koncentráljunk a nyílt bétákra, amelyekre szintén mindenki bejuthat majd a játékosok közül.
A Knight Age egyébiránt túl sok újdonságot nem hoz a fantasy MMO-k műfajába, de az epikus PvE csaták mellett mindenképpen ki kell emelni az 50 vs 50 fős PvP ütközeteket, mint az alkotás egyik elsődleges vonzerejét. Ti is jöttök bétázni?
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaSzép!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaKipróbálom, regelni kell rá?
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 napjaKár h csak pc
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 23 órájaRunAway a nevem
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 23 órájaDe jó neked.