Neil Davidge így nyilatkozott a kooperációról:

Megtiszteltetés volt a Halo 4 zenéjén dolgozni. Nagyon büszke vagyok a végeredményre, és arra, hogy részt vehettem a sorozat zenéjének evolúciójában. Igazi bónusz, hogy ezekkel a tehetséges DJ-kel dolgozhattam együtt a remix változaton. Mindig érdekes és izgalmas látni, mások hogyan értelmezik azt, amit te magad létrehoztál.

Összefoglaló a Halo 4 soundtrack kiadásokból:

Halo 4 Original Soundtrack (CD és digitális formátumban):

15 téma a díjnyertes Neil Davidge-től, a Massive Attack trip-hop csapat társszerzőjétől és producerétől. Ez az első eset, hogy új zeneszerző eleveníti meg az ikonikus sorozatot az eredeti Halo megjelenése óta.

A 343 Industries-zel együttműködve Davidge kiválasztott egy 16 főből álló férfi kórust, és egy 10 főből álló női kórust a London Bulgarian Choir csapatából, egy teljes, 50 fős zenekarral, hogy életre keltsék a Halo 4 zenei anyagát, ami csak a hollywood-i mozifilmekéhez fogható.

Akik a soundtrack-et lemezen vásárolják meg, letöltőkódot kapnak három exkluzív remix számhoz, illetve Davidge három olyan számához, amely nem szerepel a CD-n. Ezek a számok sehogy máshogy nem lesznek hozzáférhetők.

A Halo 4 Original Soundtrack dallistája (CD és digitális):

1. Awakening
2. Belly Of The Beast
3. Requiem
4. Legacy
5. Faithless
6. Nemesis
7. Haven
8. Ascendancy
9. Solace
10. To Galaxy
11. Immaterial
12. 117
13. Arrival
14. Revival
15. Green And Blue

Halo 4 Special Digital Original Soundtrack:

Ez a különleges digitális kiadás tartalmazza az OST teljes zenei anyagát, egy digitális kiskönyvet, illetve hat bónusz remix számot: To Galaxy (Sander Van Doorn & Julian Jordan Remix), Awakening (Gui Boratto Remix), Revival (DJ Skee & THX Remix), Ascendancy (Caspa Remix), Requiem (Bobby Tank Remix) és The Beauty of Cortana (Apocalyptica vs. Neil Davidge Remix).

Halo 4 Special Edition 2-Disc Box Set:

Halo 4 Original Soundtrack

Halo 4 Remix Album

Exkluzív „Így készült a Halo 4 zenéje” DVD, amely 70 percben mutatja be a soundtrack munkálatait az Abbey Road-on lévő stúdióban, interjúkkal és érdekességekkel

Exkluzív, kemény kötésű könyv Neil Davidge jegyzeteivel és produkciós fotókkal

Exkluzív, 12″ méretű artwork Neil Davidge aláírásával

Exkluzív, 180g tömegű képlemez Master Chief-fel és Cortanaval, egyedi tervezésű tokban

Exkluzív Avatar póló letöltőkód (férfi és női Avatarhoz is)

Az első 5000 megrendelőnek egyedi számozás

Előrendelés itt: http://halowaypoint.com/halo4soundtrack

A Halo 4 Remix Album dallistája:

1. Awakening – Gui Boratto Remix
2. Green And Blue – KOAN Sound Remix
3. Requiem – Bobby Tank Remix
4. Ascendancy – Caspa Remix
5. To Galaxy – Sander Van Doorn & Julian Jordan Remix
6. Haven – Hundred Waters Remix
7. Revival – DJ Skee & THX Remix
8. Ascendancy – Matt Lange Remix
9. Nemesis – Alvin Risk Remix
10. Solace – Maor Levi Remix
11. Arrival – Norin & Rad Remix
12. Green And Blue – Andrew Bayer Remix
13. Foreshadow – James Iha Remix
14. The Beauty Of Cortana – Apocalyptica vs. Neil Davidge Remix

Minden soundtrack formátumot a Microsoft új partnere, a 7Hz Productions, és annak társcégei adnak ki, Európában október 22-én.