Na, természetesen nem azt a gúnyos fajtát, sokkal inkább a megnyugvó és elégedett változatot, mint amikor kisgyerekként édesanyám mindig előhúzott a táskájából egy kis csokoládét a munkából hazaérkezvén. Az Inversion című videojáték esetében éppen ezt az elégedettséget éreztem, hiszen nem számítottam rá, többnyire csak érintőlegesen ismertem korábbról, de amint beleöltem néhány percet, kialakult egy azonnali barátság köztem és közte, ami egyenesen a fináléig kitartott. Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy a „szerelem első látásra” érzete nem csak engem kapott el az Inversion kapcsán!
Merthogy a Saber Interactive csapata nagyot, mindemellett pedig részben még egyedit is alkotott legújabb videojátékával. De, hogy mégis honnan lehet ismerős a Saber Interactive? A srácok elsősorban az akciójátékok szerelmeseinek igényeit igyekeztek kielégíteni a múltban, 2003-ban egy Will Rock című – mai szemmel elég semmitlen – FPS játékkal indítottak, ám a 2007-ben debütált TimeShiftre már többen felkapták a fejüket. Ugyan a tavalyi esztendőben volt egy botlásuk is a Battle: Los Angeles segítőiként, de a Halo: Combat Evolved Anniversary-val megmutatták, hogy – ha nem is egyedül, de – képesek ők kimagasló címet készíteni. Nem is értem ezek után, hogy a Namco Bandai kiadói hátterével miért nem hallhattunk többet a múltban az Inversionről, de a lényeg, hogy most itt van köztünk és azt a feladatot kaptuk, hogy alaposan mutassuk be nektek. Nos, első ízben akkor tisztáznánk a stílust, illetőleg megalapoznánk a cikk végigolvasottságát is. Tegye fel a kezét, aki játszott már, mindemellett pedig szerette is a Gears of War-sorozatot! Ha van ilyen, akkor máris mosolyra húzhatja a száját – természetesen az elégedett fajtára -, hiszen az Inversion több téren is az Epic Games alkotására kíván hajazni!
Ott van például a fedezék- és harcrendszer, a poszt-apokaliptikus, idegenek által megszállt világ, a batár, kissé elnagyolt és ijesztő ellenfelek, az idegen technológia, de úgy összességében a teljes hátsó nézetes akciójátékokra jellemző játékmenet is. Természetesen az Inversion ettől nem tekinthető másolatnak, méghozzá olyannyira nem, hogy rendkívül egyedi, mondhatni drámai pillanatokat is találhatunk a történetében és a játékmenetében is. Kezdjük először talán a sztorival, amely valamikor a közeli jövőben játszódik, közelebbről meghatározatlan időpontban. Habár a földre mindig is jellemzőek voltak a háborúk, a játék által lefestett kezdő képsorokon egy nyugodt és vidám városkát látunk magunk előtt. Ez az idilli nyugalom azonban csakhamar szertefoszlik, amikor hirtelen, minden komolyabb előjel nélkül egy korábban még soha nem látott és ismeretlen idegen életforma kezdi meg invázióját a Föld ellen. A magukat csak egyszerűen lutadore-nak nevező idegenek kinézetre az embert formázzák, de fizikai és szellemi felépítésüket tekintve is erősebbek, fejlettebbek nálunk, technológiáik pedig olyan hatással vannak bolygónk gravitációjára, hogy soha nem látott események kísérik a megszállást.
A lutadore népség ugyanis valamilyen rejtélyes okból kifolyólag képes uralni és befolyásolni a gravitációt, így random helyszíneken előfordulhat zérógravitációs állapot, vagyis olyan helyzet, hogy a gravitáció eltűnése miatt a légüres térben lebegnek a tárgyak, illetőleg a hirtelen nyomáskülönbség miatt rejtélyes anomáliák jelentkeznek az utcákon, így a házak összeborulnak, az utak aszfaltjai felszakadnak, egyszóval alig néhány órán belül az egész világ egy nagy romhalmazzá, egy szemétdombbá változik. Történetünk főhőse az éppen 28 esztendős Davis Russel, illetve társa, Leo Delgado lesz. Mindkét úriember a rendőrség kötelékében szolgál és éppen hazafelé tartanak munkájukból, amikor megkezdődik az imént felvázolt invázió. A két fakabát természetesen azonnal felveszi a kesztyűt a rájuk rontó idegenekkel, ám feltehetően beleegyeznének a békés együttélésbe is, ha a kegyetlen népség nem ölte volna meg Davis feleségét és nem rabolta volna el egy szem gyermekét. Hősünk ekkor bosszút fogad és bár a luradore-ok által felépített börtönkomplexumokból nehéz lesz meglépnie, de hű társa oldalán így is összejön a hadművelet és az emberi ellenállás vezéralakjaként ketten szállnak szembe az idegenekkel, miközben folyamatosan az eltűnt kislány nyomában járnak.
Az egyszerűen kiválónak tekinthető történet rövidre sikeredett ugyan, de hatása így sem marad el, főleg a fináléig vezető fordulatos eseményeknek köszönhetően, illetőleg annak az állandó és felfokozott izgalomnak, miszerint bármikor elkaphat minket egy lutadore különítmény, és akkor a jutalmunk már biztosan nem egyszerű kényszermunka lesz. A játék, amennyiben csak hagyományos fegyvereket használunk, hosszabb távon hamar monotonná tud válni, de a fejlesztők gondoskodtak arról, hogy mégse legyen így. Hiszen amennyiben az idegenek képesek manipulálni a gravitációt, akkor ez a lehetőség miért ne lehetne elérhető főhősünk oldalán is? Természetesen a készítők nem fosztottak meg minket az élménytől, és sajnos nincs korlátlan hatalmunk a gravitáció felett – ergo nem is manipulálhatjuk akkor, amikor akarjuk -, de így is alaposan feldobhatjuk az opcióval a kampányt. Az idegen technológiának köszönhetően ugyanis könnyedén felkaphatunk különféle tárgyakat, de akár az ellenfeleket is, hogy fedezék nélkül, tiszta célpontként lőhessünk rájuk, netán jó messzire elhajítsuk őket. Akadnak olyan részek is a játékban, amikor fejtörőket kell megoldanunk a gravitáció manipulálásával, ám ez sajnos csak néhány alkalommal kerül elő, és akárcsak az opcióból magából, úgy ebből is többet kihozhattak volna.
Az illetékesek azonban inkább kiszélesítették a gravitációs problematikát, mintsem egyetlen lehetőségre koncentráltak volna, így például előfordulhat, hogy megváltozik a gravitáció iránya, aminek köszönhetően a házak oldalán vagy a helyiségek plafonján futkározhatunk, de gyakori az úgynevezett zéró-gravitációs állapot is, amikor a levegőben „úszva” kell eljutnunk egyik helyről a másikra. Talán mondanom sem kell, hogy ez a lehetőség alapjaiban képes feldobni az egész játékot, ami a kiváló hangulat és történet mellett egy sajátos atmoszférát képes kölcsönözni a játéknak annak ellenére is, hogy sajnos a küllem már nem vethető össze a fentebb említett Gears of War-sorozattal. A Saber Interactive ugyanis egy saját fejlesztésű grafikus motort készített a játékhoz, amit kibővítettek ugyan a Havok fizikai motorral, de sajnos a küllem így is hagy maga után elég sok kívánnivalót. A fizikával egyébiránt nincs is gond a játékban, mindent alaposan és dinamikusan rombolhatunk le a pályákon, de különösen a fedezékharc esetében fogjuk majd nagy hasznát látni, hiszen bár az ellenség is lelövöldözheti körülöttünk a barikádot, de ugyanezt megtehetjük majd mi magunk is.
Az Inversion esetében fontos megjegyezni még, hogy társunk folyamatosan mellettünk lohol majd, és bár a harcok esetén nem sokat segít nekünk, de akadnak részek, amelyeken nélküle nem juthatnánk át. Természetesen a játék tartalmaz kooperatív módot, aminek köszönhetően egy barátunk oldalán is átélhetjük az élményt – hagyományos többjátékos mód is van -, de örömünket gyakran fogja beárnyékolni az irányítás, ami elég butácskára sikeredett, éppen ezért én inkább a kontrollert ajánlanám a hatékony vezérlés érdekében. Ettől és a relatíve csúnya küllemtől eltekintve azonban szinte semmi komoly negatívumot nem lehetne felróni a játék számára. Tény ugyan, hogy vannak nála jobb hátsónézetes akciójátékok, de a Saber Interactive egy folyamatosan pergő és izgalmas kampányt tákolt össze az Inversionhöz, amit képesek voltak feldobni egyedi játékelemekkel, valamint egy kiválóan felépített koncepcióval. Ha már unod a nyári uborkaszezont, akkor a Sleeping Dogs mellett mindenképpen vess egy pillantást az Inversionre is, hiszen az év egyik másik nagy meglepetése lett, amely megérdemel legalább egy esélyt!