Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony legfrissebb bejelentései szerint meghaladták végre a kétmilliós példányszámot a PlayStation Vita eladásai, így megtudtuk, hogy június 30-ig bezárólag egészen pontosan 2,2 millió darabot adtak el az új generációs handheld masinából. A bejelentés legnagyobb érdekessége az, hogy Kaz Hirai korábban arról beszélt, hogy májusig 1,8 millió kópiát sikerült értékesíteniük a Vitából, ami annyit jelent, hogy az utóbbi időszakban továbbra is dinamikus eladásokat produkál a kis masina.
A fentiek alapján ugyanis havonta legalább 200 ezer konzolnak kellett elmennie ahhoz, hogy június végéig elérjék a 2,2 millió kópiát, ami természetesen egy világszerte érvényes adat.
A masina sikerei pedig a jövőben várhatóan folyamatos emelkedésben lesznek, hiszen a gamescom 2012 keretein belül is olyan további címeket jelentett be hozzá exkluzívként a Sony, mint például a Killzone Mercenary vagy a Tearaway, amelyek biztosan megdobják majd az eladásokat az olyan nevek mellett, mint a szintén exkluzív Assassin’s Creed: Liberation vagy a Call of Duty Black Ops: Declassified.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 órájaJó kis kütyü. Hadd dübörögjön!
rdave
13 éve, 5 hónapja és 3 órájaMajd hamarosan biztos begyorsulnak a dolgok… Több játékkal és kisebb árcédulával tuti kis gép lesz. 🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 órájaIgen de nem megy lejjebb az ára sajnos.🙁
rdave
13 éve, 5 hónapja és 2 órájaNem arra gondoltam, hogy holnap… Arra várni kell jövő évig, de legalább addigra sok játék lesz.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 4 heteHát addigra már csak jönnek még újabb konzolok.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteA Call of Dutyi NEM EXKLUZÍV CÍM!!! Mivel minden platformon van.
😉 esetleg ez a része exkluzív😄eclassified.😮 De nem a COD.😎
Akárcsak az assaszin szent ferenc sem az😉😛
Itt ami az exkluzív az a Killzone. a Tekken is az volt Sony-ra most meg már nem megy a konzolfos Game és adják ki PC-re is lásd SSF vs Tekken, meg a nintendóra is kiadják. ENNYIT AZ EXKLUZÍVITÁSRÓL!!!😉 egyszer mindenre megfog jelenni csak az eladások ha szarok lesznek killzone és PS3-on a kutyának se kell majd jön PCÉRE is😉
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteExkluzívitásról ennyit:
PÉNZ BESZÉL KUTYA UGAT444 😉
maniac
13 éve, 4 hónapja és 3 heteNem is franchise-exkluzivitásról beszéltünk a hírben barátocskám! Olvasd el figyelmesebben!🙂