Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi terveknek megfelelően még augusztus magasságában megérkezhet az Xbox Live-on már egy ideje elérhető Tony Hawk's Pro Skater HD PlayStation 3-as változata, tudtuk meg egyenesen a játék hivatalos Twitter oldaláról, ahol minden bizonnyal egy illetékes hagyott hátra maga mögött napra pontos megjelenési dátumot. A pár szavas csipogásból megtudtuk, hogy a játék a Sony konzoljaira - pontosabban a PlayStation Network kínálatába - augusztus 28-án fog felkerülni letölthető címként.
A játékot korábban ugyebár bejelentették PC-re is, ami mind a mai napig áll az illetékesek részéről, ezzel kapcsolatban pedig egy kíváncsi rajongó nekik is szegezett egy kérdést a Twitteren keresztül, miszerint ezeknek a változatoknak a megjelenése vajon mikorra várható?
A válasz nem is maradt el a fejlesztőktől, akik elmondták, hogy amint tudják, bejelentik majd a PC-s megjelenési dátumot is, amire várhatóan igencsak hamar sor kerül majd. Nincs tehát más dolgunk, csak türelmesen várni, PlayStation 3-as játékosként például már csak augusztus 28-ig.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 6 napjaSokan fikázzák de én várom.
rdave
13 éve, 5 hónapja és 6 napjaÉn is így vagyok vele. 🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 6 napjaSzerintem meg szar. Valami új verzió kéne.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 3 heteMég mindig nem vásárolható meg pedig a beigért dátum mintha MA LENNE!!!!!!!!!!!!!!!!
rdave
13 éve, 4 hónapja és 3 heteBékesség, holnap lesz frissítés Store-on.
rdave
13 éve, 4 hónapja és 2 heteMegvettem és hát igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
Big Head mód pl. tetszik, de osztott képernyőn lenne a legnagyobb poén, ami persze nincs! A Wallie-hoz meg máshogy kell megközelíteni a falat, mint eddig, bár ehhez hozzá lehet szokni. Ez csak elsőre volt rossz, mert nem értettem, hogy miért nem csinálja. 😄 A tartalom szerintem igen karcsú, főleg ha azt nézem mennyibe került…
A Little Big Planet is ennyibe kerül a Store-on. 😉