Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A UbiSoft a tegnap esti órákban végre megerősítette, hogy mikor is várható a boltok polcaira az Assassin's Creed III PC-s változata, hiszen konzolokra már október 31-én megjelenik, de a számítógépes átiratok - a korábbi híreknek megfelelően - csak később érkezhetnek. A franciák természetesen napra pontos megjelenési dátummal szolgáltak, így megtudtuk, hogy számítógépekre november 23-án számíthatunk Connor kalandjainak premierjére, méghozzá a szokásos három napos csúszással az amerikai átiratokhoz képest.
A 18. századi Amerikába repítő alkotás Ezio után egy Connor nevű főhőst helyez a főszereplői rangba, hogy az orvgyilkosok ősi módszereinek és szabályainak segítségével az amerikai polgárháború idején vegye fel a harcot a templomosokkal.
Ne feledjük tehát, míg konzolokra – PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra legalábbis – október 31-én várható az Assassin’s Creed III premierje, addig PC-re november 23-án, Nintendo Wii U-ra pedig egy még későbbi időpontban, valamikor a masina megjelenését követően.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteJajj, de jo lesz.
Mar alig varom ….., hogy kihagyjam. 😄
likvidalgyula
13 éve, 5 hónapja és 1 heteA játékipart tökéletesen leírja, hogy már a harmadik rész johet ki belőle.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteEleg nagy valtozason esett at, ha nyitva tartod a szemed, a harmadik reszere…
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon nagyon várós!
likvidalgyula
13 éve, 5 hónapja és 1 heteJa az assassinunk, aki az elso ket reszben annyira eke volt, hogy nappal jart olni.
Neki volt a varosban a legfeltunobb ruhaja.
Most egy nagy siksagon ront neki egy hadosztajnak egy bicskaval.
Uberkomoly lehetne, de nem az…
Az elso resz elott valami thief szeruseget vartam ehelyett egy halywoodi filmekre hajazo akcio fost kaptam.
likvidalgyula
13 éve, 5 hónapja és 1 hetebocss …holly 😄
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteEz nagy szöveg!!!:d