Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szeptember magasságában kerülhet majd fel a PlayStation Network kínálatába a Zen Pinball második epizódja, tudtuk meg egyenesen a Zen Studios hivatalos állásfoglalásából, akik várhatóan egy a PopCap-hoz köthető rejtélyes meglepetést is terveznek majd játékukba integrálni. Természetesen a szeptemberen belül pontos nap is kijelölésre került már az alkotással kapcsolatban, így míg az amerikai PlayStation Networkre szeptember 4-én, addig az európai disztribúcióra szeptember 5-én kerülhet fel a játék, amelyet PlayStation 3-ra és PlayStation Vitára is elérhetünk onnan.
A Zen Studios a bejelentéssel egyetemben bejelentette, hogy keresztplatform-támogatással is felvértezik majd játékukat, így egyrészt együtt és egymás ellen is játszhatnak a PlayStation Vitás, illetőleg a PlayStation 3-as játékosok, de azt is megtehetjük majd, hogy egy a Vitán megkezdett meccset – mondjuk a munkából hazafelé tartva – az otthoni konzolunkon fejezünk be.
Az alkotást emiatt nem kell kétszer megvásárolni, elég lesz csak egyszer ahhoz, hogy hordozható masinára és PlayStation 3-ra is elérhessük majd, méghozzá szeptember 5-én.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteBesz*rás mik vannak!😮 Pinball jonzolon!!!😮
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 1 heteBiztos jó lesz amúgy de nem sok értelmét látom…