Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A dtp Entertainment és a Deck13 bejelentette, hogy a halkan és csendben készülő Blood Knights című videojátékuk a tervek szerint PC-re és konzolokra is a nyár folyamán fog megjelenni. Hogy pontosan mikor, az egyelőre kérdéses, de mivel a nyárból már csak alig egy hónap van hátra, azért nyilván augusztus végéig számíthatunk a premierre. Hogy mi is ez a Blood Knights, amiről oly' keveset lehetett hallani a múltban? A legegyszerűbben úgy lehetne leírni, mint egy a Castlevania és a Devil May Cry sorozatok által ihletett akció-szerepjátékot, amelynek a főszereplője egy Jeremy nevű vámpírvadász lesz.
A kizárólag letölthető formában érkező Blood Knights a vámpírokkal való harcokra fog építeni, amelyet elsősorban a szörnyetegek különleges képességei tesznek rendkívül érdekessé.
A középkori, kissé gótikus hatásokkal bíró fantasy címben a játékosoknak lehetőségük lesz egy vámpír hölgyet is irányítani – hogy ő miként kerül a képbe, azt inkább hagyjuk -, sőt, akár Jeremy-vel egy időben is, a kooperatív módnak köszönhetően.
Az intenzív, sok ellenséggel operáló harcrendszert felvonultató Blood Knights pontos megjelenési dátuma ugyan bejelentésre vár, de még a nyáron biztosan köztünk lesz, ezt ígérték a fejlesztők.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteÉrdekes sztorija van, kíváncsi vagyok rá!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteEz tényleg halkan készülődik… Sose hallottam róla! 🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteJól hangzik!