A Nintendo természetesen a Wii és a DS esetében is csinált egy efféle összefoglalót, így a bejelentésből megtudtuk még, hogy a Nintendo DS-ből eleddig már 152 millió példányt sikerült eladniuk világszerte a japánoknak, de a meghökkentő adatoknál sokkal döbbenetesebb, hogy mindemellett közel egymilliárd játékszoftver is elkelt a gépezethez, egészen pontosan 908 millió.

A Wii esetében is hasonlóan kiváló értékekről beszélhetünk, hiszen a hardver eladásai megközelítették már a százmilliós értékeket, ami mellé 826 millió játék került értékesítésre. Az elképesztő eredmények mellett jó hír még, hogy szombaton végre megjelenhet Európában az elődjéhez képest szebb, nagyobb és többet tudó Nintendo 3DS XL is.