Az Uncharted sorozat révén is ismertté (és elismertté) vált Naughty Dog egyik alapítója, Jason Rubin egy interjúban elárulta, hogy Crash-t a PlayStation kabalájának szánták – elsősorban ezért is ragaszkodtak a platformhoz olyannyira:

„Andy-vel mindenekelőtt azért hoztuk meg ezt a vakmerő döntést, mert a Nintendónak és a Segának már voltak kabalái. A SONY új volt a videojátékok piacán, ebből eredően pedig még nem volt örökös karakterünk. Kétnapos megbeszélés után Utahban határoztunk. Két 24 éves fiatalember, világi javaikkal a csomagtartóban készen álltak arra, hogy Los Angelesbe utazzanak, felvegyék az első alkalmazottakat, kifundálják, mi is tesz remekké egy akciójátékot; nekifeszülnek az első 3D-s címnek, majd létrehoznak egy lenyűgöző karaktert és franchise-t.”

„Ezek után már csak annyi dolgunk lett volna, hogy felhívjuk a SONY-t és megmondjuk nekik, hogy megalkottuk a PlayStation kabaláját. Egyszerű volt, tényleg.”

A jó múltkor Andy Garvinon, a franchise egyik társalkotója öntötte szavakba egyik titkon dédelgetett álmát, mégpedig azt, hogy szívesen látna egy HD-verziót kedvenc erszényesünkből.