Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kalypso Media és a bitComposer Games egy közös sajtónyilatkozatban mutatták be a Jagged Alliance: Back in Action első kiegészítőjét - fontos, hogy nem DLC lesz a kicsike -, amely a Crossfire alcímet kapta és rengeteg újdonsággal kívánja kibővíteni az alapjátékot. Az önállóan futtatható expanzióban ugyanis Khanpaa országába kerülhetünk, ahol a békés lakosság a a zsoldos katonák brutális támadásaitól szenved, nekünk pedig különleges alakulatunk segítségével kell megmentenünk a nemzetet a véres mészárlásoktól.
Mindezt egy vadonatúj történettel ellátott kampány keretein belül tehetjük meg, amelyben az RTS és az RPG elemek ugyanolyan nagy hangsúlyt kapnak, mint a taktikázás és a szimuláció.
A sight mód és a fog of war lehetősége a kampányban optimális lesz, az új lokáció mellett pedig új ellenféltípusok és fegyverek is megtalálhatók majd, természetesen az új M.E.R.C. zsoldosok és a 20 új achievement mellett.
A kiegészítő egyelőre még nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de az már biztos, hogy mintegy 15-20 órányi játékidővel bír.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napja„Bejelentve a …”
Beszél kicsi magyar, Game Channel…
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaMert? Ezzel konkrétan mi a bajod?
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaKonkrétan az, hogy a magyar nyelvben nincs szenvedő szerkezet.
Helyesen: „bejelentették a …” vagy „…. bejelentés”
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaNem értek veled egyet. Alapjaiban elterjedt ez a használati mód nem csak itt, hanem más oldalakon is. A GC még bőven a szlengmentességen belülvan szvsz.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaNah ez egy érdekes dlc lesz!🙂
maniac
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaXDXDXD Mennyinneeeen.XDXDXD
cpt_nihil
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaTe olvasol mostanság indexet? Origót? Már nem azért…
cpt_nihil
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaA cikk írója #dolt#meg van hatódva#dolt_vege# a mondatodtól, ám ettől még #dolt#ki van zárva#dolt_vege#, hogy tabu lenne a szenvedő szerkezet – igen, ezek a kifejezések „kerülendők”, ezt tudjuk, mindazonáltal a nyelvekben lezajló változások jobbára mindig ellentmondanak az éppen aktuális és még nem elavult nyelvtani törvényeknek. A magyar nyelvben régen igen elterjedt volt a szenvedő szerkezet, lásd: kihirdettetik, megállíttatik stb. és ezek igazság szerint kimondottan zamatosak. Nem emiatt kéne hőbörögni és okoskodni; inkább azt kéne megakadályoznunk, hogy minden idegen (és amúgy felesleges) kifejezést beolvasszunk a nyelvünkbe, noha már van rá megfelelő és kifejező szavunk. Nemde?
maniac
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaÉn sem írhattam volna le ezt szebben!
A szenvedő szerkezet, hogy kerülendő volna? Mondják ezt a mai liberális nyelvújítók, akik szerint van olyan szavunk, hogy „lájk”. Szóval köszönöm, de én ebből nem kérek, sosem kértem és ezután sem fogok.🙂 Ez pedig mostan be lett jelentve!😄😄😄
andrewt
13 éve, 7 hónapja és 4 napjaazért az sokat elárulhat a játékról, hogy az összes komment által a nyelvhasználat méltattatik… 😉