Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valljuk be, azért nem sok olyan történet akad, amely távolba úszó felirattal kezdődik, majd tragikus kudarcba torkollik, a nagy lendülettel induló Star Wars: The Old Republic az utóbbi időben mégis igyekszik kisajátítani magának ezt a nem kimondottan megtisztelő címet. Megjelenésekor az MMO fedélzetén valósággal tolongtak a játékosok, az Old Republic rövid idő alatt meglepően sok felhasználót kebelezett be, hála az Erőnek és a jó marketingnek, azonban a növekedés csakhamar hanyatlásba csapott át, s noha bizonyítványhoz magyarázatot is mellékelt a BioWare, a stúdió úgy fest, mégis belátja, hogy ez így nem mehet tovább.
A GamesTM-nek adott nyilatkozatában a vállalat vezető dizájnere, Emmanuel Lusinchi a következőket mondta:
„Az MMO-piac roppant dinamikus és nekünk is annak kell lennünk. Amennyiben az emberek nem örülnek annak, amilyük van, folyamatosan update-eket, új módokat és szituációkat követelnek” – ecsetelte Lusinchi.
„Tehát jelenleg a free-to-playt vizsgáljuk, de részletekbe nem bocsátkozhatom. Rugalmasnak kell lennünk és muszáj alkalmazkodnunk a jelenlegi helyzethez.”
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaMekkora bukó ez azta……
stewenwolf
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaPedig hogy el voltak vele szállva…
babem
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaEgy hónap kínszenvedés után én is letettem a fénykardot, kacat ez a game 🙁
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉn már az elején megmondtam, hiba ezt a játékot megcsinálni! Inkább a KNIGHT OF THE OLD REPUBLIC III-nak kellett volna nekiállniuk, és azt kiadni! Ezerszer nagyobb lenne a sikere! Minden téren!
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 5 napjaEgyetértek!🙂
johnnnnny
13 éve, 7 hónapja és 5 napjavalahogy az all points bullettinre emlékeztet csak kicsit hosszabb élettartammal….sztem várható volt.Amivel talán kicsit húzni tudták, hogy nem volt csak 1-2 nap trial néha amivel meg még nem tudod megunni éppen.
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 4 napja„Sajnálatos módon már az elején gyanús volt, hogy ennek a játéknak ez lessz a vége…
Az sem fogja megmenteni, ha végül teljesen ingyenes lessz max elodázza a dolgot, a teljes bukást!
Ha úgy vesszük, ettől a STAR WARS GALAXYES is ezerszer sikeresebb volt!
Valahogy mostanában nem megy Lucaséknak… Az új filmjére (RED TAILS) szinte senki nem kíváncsi. Értem ez alatt, hogy saját bevallása szerint alig talált rá forgalmazót, és a mozikban sem a világsiker kategória. Az MMO bukósnak látszik, és a STAR WARS filmek 3D konverziójáról is elég nagy a halgatás, az EP I bemutatása óta…
Elgondolkodtató, hogy ezeket figyelembe véve, miért is most vonul vissza Lucas.
Lassan talán ideje lenne a LUCASARTS embereinek figyelembe venni azt is, hogy a rajongók mire vágynak!
Akkor talán nagyobb eséllyel kerülnék el a csúfos kudarcokat!”
Idézet a sithbirodalom.ucoz.hu oldalról, a témában…