Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dacára, hogy a PlayStation Vita mindeddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a kasszáknál - persze, azért szégyenkeznie nem kell -, a handheld konzol felett atyáskodó vállalat változatlanul kardoskodik meggyőződése mellett, miszerint a készülék továbbra sem kényszerül jelentős árcsökkentésre. A kérdések kereszttüzében a Sony Worldwide Studios elnöke, Shuhei Yoshida többek között az Eurogamer azon kérdésére is válaszolt: korainak tartanák-e a PS Vita árcsökkentését? Yoshida hevesen bólogatott, majd elárulta, hogy egyelőre a handheld konzol felhozatalának szélesítésére helyezik a hangsúlyt.
Ó, abszolút. Pénzérték szempontjából úgy véljük, a rendszerünknek remek ára van. És a prioritást a potenciál elérése képezi, mennél több játék és szolgáltatás révén.
Természetesen az emberek, akik szeretnének venni egyet, a PS Vita áráról is beszélnek, kivált akkor, ha memóriakártyát is vennének vásárolnának hozzá.
Többek között erre, az árak csökkentésére és kezelésére is időt kell fordítanunk a jövőben. De mindenekelőtt a tartalmakra koncentrálunk, és arra, hogy realizáljuk a rendszerben rejlő potenciált.
shade
13 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem meg levihetnék az árát, de qrvagyorsan!
fabre
13 éve, 7 hónapja és 2 heteIgy van Shade.😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem korrekt az ára, de a játékok nagyon drágák…😖
marco
13 éve, 7 hónapja és 1 heteAttól függetlenül, hogy persze, mindennek jó, ha leviszik az árát🙂, ennyiért korrekt cucc a Vita.
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 hetePS VITA FIFA FAIL hxxp😕/www.youtube.com/watch?v=SvjlYwWHbl4
Pc-és akadozás? 😛
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteCSÖKKENTSÉK AZ ÁRAT HA EL AKARNAK ADNI BELŐLE EGY DARABOT IS😉
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 2 heteAzért jó pár darabot eladtak már belőle…🙂
rdave
12 éve, 8 hónapja és 1 heteKicsit off, de belegondoltatok már(főleg PS3 tulajok), hogy „ingyen” el lehet látni játékkal, ha vesznek egyet? PS Plus, ami mindkét konzolhoz van, illetve CrossBuy… Ez kicsit tudom reklám szagú, de most komolyan. 😄 Rohadtul megéri.