Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb érdekes projekt fejlesztésébe fogott néhány hónappal ezelőtt a The Farm 51 brigádja, ám a formális bejelentésig csak a minap jutottak el, így elárulták, hogy The Adventurer címmel egy újabb FPS játékot szállítanak le nekünk valamikor még az idén. A csapat eddigi legismertebb projektje az első világháborús horror-fantasy, avagy a NecroVision volt, amely leginkább koncepciója, semmint játékmenete miatt volt emlékezetes.
Feltehetően erre a sorsra jut majd a The Adventurer is, amely a második világháborúba repíti vissza a játékosokat, egy Victor Chandler nevű főhős oldalán, aki éppen egy legendás ereklye után kutat a nagy összecsapások közben.
A világháborús éra tehát a The Farm 51 legújabb alkotásában ismét csak a kötelező körítés lesz, de a játékmenetre azért hatással lesz, hiszen a felfedezés közbeni fejtörők és egyebek mellett hangsúlyos szerepet kapnak a fegyveres összecsapások is.
A The Adventurer a tervek szerint első körben PC-re és Xbox 360-ra fog megjelenni valamikor az idén, ám később – ha találnak megfelelő kiadót – PlayStation 3-ra is debütálhat a projekt.
braddock
14 éve, 2 hónapja és 1 heteNem ismerem az előző alkotásukat de ez nem hangzik rosszúl egyáltalán!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteNagyon jónak tűnik a koncepció!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteNecrovision király volt, ha ebbe is tolnak új ötleteket biztos jó lesz!