Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt jelentette be a Funcom és az Electronic Arts, hogy most hétvégén végre megrendezésre kerül az első The Secret World béta, amelynek keretein belül végre már külsősök is kipróbálhatják az alkotást. Sajnos béta kulcsot közvetlenül nem lehetett igényelni sem a kiadótól, sem a fejlesztőktől, így csak azok vehetnek részt a teszteken, akik már előrendelték a játékot, de így is tetemes mennyiségű teszter jött össze a hétvégére.
A Funcom ugyanis megerősítette, hogy a szinte perceken belül megkezdődő bétákra nem kevesebb, mint egymillió regisztrált felhasználó jelentkezett és kapott is jogosultságot a hétvégére, ami elképesztő számadatnak tekinthető.
Ez természetesen nem véletlen, hiszen a Guild Wars 2 mellett a The Secret World az egyik legjobban várt MMO az idei évben, amely nem csak sablonokból, hanem egyedi ötletekből is építkezik.
Ne feledjük tehát, amennyiben van már béta kulcsunk, akkor irány a The Secret World bétája, ahol ezúttal a Templar frakcióval köthetünk közelebbi barátságot.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteMikor először olvastam a játékról, meghallottam a címét, meg láttam, hogy a Funcom-nak köze van hozzá, azt hittem valami jó kis horror-kaland lesz. A Dreamfall-ból indultam ki, mivel az is Funcom és azt nagyon szerettem. Sajnos a The Secret World nem jött be annyira.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNekem az első videó(amiből a kép is van) tetszett meg, de a végeredmény már nem érdekelt, bár még lehet beszerzem.