Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Derült égből villámcsapásként jelentette be néhány órával ezelőtt az Electronic Arts és a Funcom csapata, hogy várhatóan a hétvége folyamán fog indulni a The Secret World első bétája, amelyen már külsősök is jelen lehetnek. A nagy esemény a tervek szerint május 11. és május 13. között fog lezajlani és minden olyan játékos részt vehet rajta, akinek sikerül valamilyen formában béta kulcsot szereznie.
Utóbbit a legkönnyebben a The Secret World előrendelésével lehet a legkönnyebben megkaparintani, hiszen amennyiben előre jelezzük rendelési szándékunkat a legtöbb kereskedő felé, úgy garantáltan kapni fogunk majd egy béta kulcsot, amely nem csak a mostani, hanem a későbbi béta hétvégékre is feljogosít minket.
A május 11-én induló teszteken egyébiránt a Templar frakciót próbálhatjuk majd ki alaposabban, illetve a hozzájuk kapcsolódó kezdő területeket, így aki már korábban szemezett a Templarokkal, hétvégén itt lesz a nagy lehetőség a közelebbi ismerkedésre. A The Secret World végleges változatának megjelenésére június magasságában van remény.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 heteEzért biztos nem fogom előrendelni…😖