Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Amazon, avagy a legtöbb videojátékos szóbeszédnek alapot szolgáltató webáruház ismét egy kis pletykálkodásra adott okot akkor, amikor a minap a hálózat francia részlege felfedte egy esetleges Resistance trilógia megjelenésének lehetőségét. A kollekció, amelyben az eddig megjelent fő Resistance alkotások kapnának helyet, természetesen kizárólag PlayStation 3-ra látna napvilágot és egészen pontosan a Resistance: Fall of Man, valamint a Resistance 2 és Resistance 3 epizódokat tartalmazná.
Ugyan az Amazon immáron visszavette a trilógia adatlapját, de kiemelték, hogy nem alaptalan szóbeszédekről, van szó a csomag esetében, hiszen még a hivatalos korbesorolási szervek is bejegyezték, valamint értékelték a pakkot, amely nem mellesleg a Resistance: The Trilogy címet kapta a keresztségben.
Az Amazon egyébiránt 60 eurós árcédulát aggatott a csomagra, amely szerintük május 16-án már kapható is lesz. Hogy mi ebből az igazság? Ha előbb nem, május közepén bizonyosan kiderül!
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteMagam részéről rég vártam egy ilyen pakkot, remélem hogy nem csak szóbeszéd!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteAaaaa tuto nem pletyka!🙂 remelem jo olcso is lesz!🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 3 heteAmazon egyébként tényleg ennyire béna vagy ez valami gerilla marketing?
cpt_nihil
13 éve, 8 hónapja és 3 heteIlyeneket azért nehéz „elrontani” – tuti, hogy gerillamarketing 😄
braddock
13 éve, 8 hónapja és 3 heteNekem nem tetszett egyik resistance sem így nem is nagyon érdekel!
gymtonic74
13 éve, 8 hónapja és 2 heteMegvan a trió!🙂 Hál istennek. Ha úgy is lenne, már nem érdekel. Resistance Fall of Man volt az elsö 2 gammám egyike, a másik meg a Motorstorm, egy korai pufi Ps3 társaságában. Volt ám rácsodálkozás, az akkor már fapados Ps2 graf-hoz viszonyítva. Bevezetés az SD-böl, a HD-ba. Pedig mai szemmel, már igencsak kopottas a Resistance 1 grafikája. Az elsö becsokizás a pelusba, az Uncharted Drake’s Fortune-töl következett be. Az sokkolta a szemidegeimet. Crushing módbani kipörgetés, és minden extra kinyitásával párosult. De ez már történelem.