Stéphane szavai hallatán egy ízben már görcsbe rándult a gyomrunk: történt ez múlt héten, amikor is elárulta, hogy a vállalat mind a legújabb Deus Ex-re, mind pedig a Thief 4-re egy merőben új címként tekint. Az ügyvezető igazgató azonban szemlátomást megszimatolta aggályainkat, mert a szóban forgó interjú során igyekezett csillapítani félelmünket: továbbra is szem előtt tartják a franchise szellemét.

Több nemzetközi alkalmazottunk is dolgozik a Thiefen, ami remek ízt kölcsönöz a játéknak. Nagy kihívást jelent egy kultikus IP feltámasztása, de mi egy új címként tekintünk rá, ugyanakkor tiszteletben tartjuk majd a franchise szellemét, mint azt a Deus Ex esetében is tettük.

Ezzel igazság szerint aligha nyugtatott meg bennünket, hiszen sokan kifogásolták a Deus Ex új mederbe terelődését is – azért reméljük, hogy nem kerekedik valami „Üsd! Vágd! Nem apád!”-szerű élmény a klasszikus tolvajlásból…

A Deus Ex indította el a remekbe szabott játékok eme új sorozatát, és ennek a Thief is részese lesz. Nem szeretnénk minden alkalommal ugyanazt tálalni. A megbízásunk az, hogy új dolgokat tegyünk le az asztalra; játékokat, amikről évekig beszélni fognak.