Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak fontos nap lesz holnap a TERA MMO rajongóinak, lévén a Blue Hole Studios bejelentette, hogy alkotásuk végre abba a stádiumba került, amikor már nyugodt szívvel elérhetővé tehetik a legtöbb fanatikus számára, méghozzá egy nyílt béta keretein belül. Ennek köszönhetően nem is húzzák túl sokáig a nyitott tesztek indítását, április 20-án, avagy holnap ugyanis már elindítják a TERA nyílt béta tesztjeit, amely egészen hétfőig, avagy április 23-ig fogadja a kalandozni vágyó rajongókat.
Mivel nyitott tesztekről beszélünk, ezért természetesen bárki, akinek korábban felkeltette érdeklődését a játék, az most belekóstolhat az élvezetekbe, nem kell hozzá mást tennie, mint a hivatalos honlapra látogatva regisztrálnia magát, megvárnia az elektronikus levélben érkező instrukciókat, majd belevetnie magát a kalandba.
Amennyiben segítségre lenne szükséged a nyílt bétára való regisztrációra, abban az esetben IDE kattintva mindent megtudhatsz, tulajdonképpen lépésről-lépésre az eljárásról. A TERA végleges változata várhatóan május 1-jén fog startolni.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaNézemnézemnézem!🙂
shade
13 éve, 9 hónapja és 6 napjaPf, kár, hogy ha egész hétvégén tölteném akkor tudnám leszedni. -.- A végleges meg gondolom havidíjas lesz…