A játék új verziója immár multiplayer funkcióval is gazdagodott, bár a fejlesztőcsapat elmondása szerint ez a szolgáltatás még béta fázisban van, míg a versenyek részére nem kevesebb mint 70 pálya áll rendelkezésre. A versenypályák listájáról a csapat hat régebbit eltávolított, ám helyette öt teljesen újat telepítettek, míg további ötöt felfrissítettek. A Stunt Rally 1.5 felhozatalában még újdonságként köszönthetjük a megújult főmenüt és help-rendszert, az új effekteket (Soft particles és Depth of field), illetve a vizes felületek esetében az új tükröződés és fénytörés hatásokat.

A játékképernyő HUD-ja már teljesen újraírt kóddal működik, így még osztott képernyős módban, teljes effektek mellett is megfelelően működik a minimap, valamint műszerek is. A pályaszerkesztő hibáit is sikeresen felszámolták a fejlesztők, így a felszín szerkesztésénél és mentésénél már megszűnt az eddig előbukkanó bug. A billentyűzetkezelés érzékenysége és sebessége szintén alapos ráncfelvarráson esett át, és emellett megjelentek az előre beállított „slow”, „medium” és „fast” presetek is.

Az új kiadás futtatásához a számítógépnek egy kétmagos központi feldolgozóval, valamint egy Shader Modell 3.0 támogatású Radeon HD 3870-es, vagy GeForce 9600 GT grafikus gyorsítóval kell rendelkeznie. A Stunt Rally 1.5 Linux (198 MB) és Microsoft Windows (202 MB) operációs rendszerekre kihegyezett változatai már letölthetőek az alábbi linkre kattintva.
A Stunt Rally 1.5 letöltése.