Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Zen Studios által kibocsájtott legfrissebb sajtóközleményből megtudtuk, hogy várhatóan még tavasszal felkerülhet a PlayStation Network kínálatába a Zen Pinball folytatása, amelyet a rendszerről nem csak a PlayStation 3, hanem a PlayStation Vita konzol tulajdonosai is letölthetnek. A játék érdekessége az lesz, hogy mindazoknak, akik birtokolják a Zen Pinball első részét vagy a Marvel Pinballt, ingyenes frissítésként válik elérhetővé a program, így csak az újoncoknak kell fizetniük érte néhány zöldhasút.
Hogy pontosan mennyit, az egyelőre még éppen úgy kérdéses, mint az, hogy mikor kerülhet fel a PlayStation Network kínálatába a Zen Pinball 2, hiszen a készítők egyelőre csak a tavaszt erősítették meg.
A játéknak – a jelenlegi információk szerint – két érdekessége lesz, az egyik, hogy támogatni fogja a keresztplatform játékot a PlayStation Vita és a PlayStation 3 masinák között, valamint, hogy egy időpontban fog megjelenni a Marvel Pinball: Avengers Chronicles-szel.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteTök jól néz ki!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteEz őőőőőő… Érdekes!…?🙂