Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai nap folyamán jelenhet meg a Sega népszerű futball menedzserjátékának Androidos változata, tudtuk meg egyenesen az illetékesektől, akik korábban úgy határozták, hogy az iOS rendszerek mellett Androidos készülékekre is leszállítják a játékot. A hivatalos információk szerint a mobilverzió több nyelven is elérhető lesz - angol, francia, spanyol, olasz -, illetve 12 országból tartalmaz majd futball klubokat, így Ausztráliából, Belgiumból, Brazíliából, Angliából, Franciaországból, Németországból, Hollandiából, Olaszországból, Portugáliából, Skóciából, Wales-ből és Spanyolországból.
Mivel bizonyított tény, hogy a mobilkészülékeken a játékosok lényegesen rövidebb időt töltenek el kedvenceikkel, ezért a Sega úgy határozott, hogy egy direkt ehhez a változathoz készült, extra rövid Challenge módot is elérhetővé tesz.
Az illetékesek szerint a Football Manager Handheld a jövőben Google Play-en is megjelenhet majd, ám ezzel kapcsolatban egyelőre még semmiféle konkrétumot nem közöltek velünk. Az Androidos változatot azonban akár most letölthetjük!
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAz komoly gamma😄
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteelég durván gagyinak néz ki😄
sasikaa
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaPár évvel ezelőtt, megsúgom, PC-n is így nézett ki 😄 Nem volt 3D-s meccs, mint a mostaniakban. De egy ilyen produktumnál nem pont az a lényeg, hogy szép legyen. Hanem hogy MANAGER!!!