Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Aki annak idején kipróbálta az Amanita Design első videojátékát, amelyet nemes egyszerűséggel úgy hívtak, hogy Machinarium, az minden bizonnyal örökre beleírta kicsi szívébe a maroknyi brigád nevét, hiszen a Machinarium egy olyan nagyszerű cím volt, amelyet a kalandjátékosok igencsak nehezen tudtak feledni. Az Amanita Design néhány hónapja azonban már egy vadonatúj projekten dolgozik a háttérben Botanicula címmel, amiről tudtuk, hogy valamikor tavasszal megjelenhet, de azt egy percig sem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan.
A fejlesztők hivatalos honlapján megjelent információk szerint ugyanis a Botanicula várhatóan április 19-én már megjelenhet mind PC-re, mind Macintosh-ra, méghozzá kizárólag letölthető címként, első ízben a Steam kínálatában.
A játék egyébiránt leginkább az oldalnézetes platformerekhez lesz hasonlítható – point n click kaland stílusban – , ahol a növény- és állatvilág egy sajátos formában megalkotott és felnagyított változatában fogunk ténykedni.
Kalandunk során számtalan megoldásra váró fejtörő és veszély is vár majd ránk, így a Botanicula igazán komoly izgalmakat fog tartogatni számunkra. Ha nem hiszed, járj utána, például éppen a bejelentés mellé csatolt mozgókép segítségével.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteDe fura hogy ez meg pont konzolokra nem lesz!😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetejopofa🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteMachinarium iszonyat jó volt, csak jó lesz ez is
doublew
13 éve, 9 hónapja és 1 heteÉrdekes🙂Tetszik a videó!Jót szórakoztam rajta🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 heteKegyetlen. Kell.😄
kekmedve
13 éve, 9 hónapja és 1 hetemust have!😄