Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision korábban úgy határozott, hogy a Modern Warfare 3 esetében minden korábbinál komolyabb támogatással kívánja megtartani rajongóit a legutóbbi Call of Duty epizód mellett, így a múltban szinte csak úgy özönlöttek az újabb pályák és egyebek a programhoz, ez pedig várhatóan a jövőben sem fog másképpen alakulni. Ennek ékes példája többek között, hogy a mai napon az Xbox 360 konzollal rendelkező Call of Duty Elite előfizetők két újabb pályát kapnak a Modern Warfare 3-hoz.
A két vadonatúj csatatér a Sanctuary és a Foundation névre hallgatnak, ám róluk egyelőre semmiféle bővebb információnk sincsen, csak annyi, hogy a mai nap folyamán elérhetővé válnak az Xbox 360-as Call of Duty Elite előfizetők számára.
Hogy hol maradnak a PC-s és a PlayStation 3-as játékosok? Aggodalomra semmi ok, az Activision elmondta, hogy a jövőben – azért természetesen bőven az Xbox 360-as premiert követően – ők is megkapják majd a két vadonatúj pályát. Hogy ez igazságtalan? Reklamáljatok az Activisionnél.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 1 hetepffff, lepaktaltak az ordoggel😄
braddock
13 éve, 9 hónapja és 1 heteOlyan szar az MW3-nak a multis része hogy ha ütnének se kéne!Bár kiváncsi lennék hogy a dlc pályák is olyan szarok!