Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Robot Entertainment tower-defense agymenése korántsem ért véget; a fejlesztők bejelentették a második részt, amely úgy fest, csak egyetlen platformot hivatott megörvendeztetni. A csapat közleménye szerint az Orcs Must Die! 2 a nyár folyamán szabadul rá a PC-s táborra, és az igazat megvallva más felület eleddig nem került szóba. Lehetséges, hogy a játék ez alkalommal megkerüli az Xbox LIVE-ot? A mellékelt ábra alapján nem kizárt.
Az alkotók Facebook oldalán közzétett posztban a srácok arról írnak, hogy „az egy platformra való koncentrálással vélhetően jobban fogunk aratni”, vagyis úgy fest, az Xbox LIVE-os verzió nem ütötte meg a mérce azon fokát, amivel érdemes lenne újfent ezen a területen próbálkozni.
És bár az Xbox LIVE-os kitérő manőver még nem hivatalos, az Xbox 360 tulajdonosoknak minden okuk megvan arra, hogy az ajkukba harapva szorítsanak a platform verziójáért, mivel az Orcs Must Die! 2-ben végre képviseltetni fogja magát a co-op játékmód, amelynek az első rész alaposan híján volt.
Kulcsszavaink tehát: PC, nyár, várvédés, Orcs Must Die! 2, trailer:
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteNa ez jó lesz!🙂
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteElső rész zseniális volt remélem ez is az lesz!🙂
neurotic
13 éve, 9 hónapja és 2 heteMég nem toltam végig az első részt, de mire ez kijön lehet végigfogom. Amúgy marha jó játék és a coop tényleg jót fog neki tenni.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 2 heteCoop nagy ötlet jaja
braddock
13 éve, 9 hónapja és 2 heteBaromira nem jön be!