Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre több fejlesztőcsapat határozza el magát az iOS rendszerek mellett, hiszen az Apple termékeire nem csak egyszerű fejleszteni, de többnyire meg is éri, hiszen a játékosok viszik az olcsó játékokat, mint a cukrot. Ezt az elhatározást tartotta szem előtt James Duncan is, aki a legendás Lionhead fejlesztőcsapatának egyik kulcsfigurája volt és az általa nemrégiben megalakított RedBreast nevű fejlesztőstúdió keretein belül bejelentette első komolyabb címét, a kizárólag iOS rendszerekre készülő Rogue Start.
A Rogue Star érdekes módon nem egy casual alkotás lesz, mint az iOS játékok jelentős hányada, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan űrharcokról és kereskedelemről szóló, tulajdonképpeni akcióstratégia, amiből James szerint igencsak hiány van az Apple készülékein.
A Lionhead valamikori veteránja pedig ezt a – költői képzavarral élve – űrt kívánja kitölteni a Rogue Star segítségével, amely egyelőre nem rendelkezik konkrét megjelenési dátummal, sőt, az sem tisztázott, hogy az iOS rendszerek mely platformjaira készül, de minden bizonnyal a premier előtt még időben értesülni fogunk minden részletről.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 3 heteHu ez de jól hangzik!😮