Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gearbox legfrissebb sajtóközleményéből megtudtuk, hogy a mostani álláspontok szerint a fejlesztők szeptemberre már biztosan végeznek majd a Borderlands 2 fejlesztési munkálataival, így az a tengerentúlon már szeptember 18-án, a világ többi táján - így Európában is - pedig szeptember 21-én kerülhet fel a boltok polcaira, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is. A jó hírek mellett a kiadó szerepében tetszelgő 2K Games bejelentette első előrendelői akcióit is.
Ennek köszönhetően a világ bármelyik részén is éljünk és kapjunk bármilyen ajándékokat is előzetes rendelésünkért cserébe, az biztos, hogy amennyiben idő előtt jelezzük az adott bolt felé ezen szándékunkat, akkor alapból tagjai leszünk majd a Borderlands 2 Premiere Club-nak, amelynek köszönhetően további ajándékokkal, in-game tárgyakkal és bónuszokkal gyarapodhatunk már a megjelenés pillanatában.
Ehhez csatlakoznak a kiadó szerint olyan további ajándékok, mint például a különféle fegyvercsomagok vagy egyéb relikviák. Érdemes lesz tehát előrendelni a Borderlands 2-t, amely a fentiek értelmében szeptember 21-én jelenhet meg.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteAz első rész marha ronda volt, remélem, itt nem folytatják azt a gagyi cell shadedet
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 heteNem játszottam az 1-el csak láttam de ez sem tűnik jobbnak!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteVolt eszed. Kurva szar.
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 hetePont elég volt látni ahogy haverom nyomja!
doublew
13 éve, 10 hónapja és 4 heteNekem is a haverom mutata a játékot de nekem nem jött be a grafikáról nem is beszélve…Az valami szörnyú😄
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 heteÉn is ugyan ezt mondtam havernak akinek viszont bejött!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteKomolyan?😮
Amúgy nem értem, ez a graf hogy tetszhet valakinek…😮
braddock
13 éve, 10 hónapja és 4 hetePersze!Neki nagyon bejött én viszont már kinőttem az ilyen mese játékokból!