A Boot to Gecko platform három fő rétegből tevődik össze. A legalsó réteget Gonk névre keresztelték, ami többek között a Linux kernelt és az alacsony szintű rendszerkomponenseket foglalja magába. A középső réteget a Gecko renderelőmotor alkotja, ami már új fejlesztésű API-kkal is gazdagodott. A legfelső réteg a Gaia felhasználói felület, ami teljes egészében HTML és JavaScript segítségével született meg. A leírt felépítés szerint a rendszer lényegében a Linux kernellel bootol be, a különféle alkalmazásokat pedig a Gecko motor segítségével rendereli le, hasonló módon, ahogy a Google járt el a Chrome OS esetében.
A közelgő Mobile World Congress keretein belül várhatóan az operációs rendszer további érdekességeire is fény derül, a jelenlegi információk alapján az már viszont biztosra vehető, hogy a rendezvényen a Boot to Gecko előzetes verzióját működés közben is szemrevételezhetik az érdeklődők. A Mozilla jelenlegi ütemterve szerint a B2G végleges kiadásának megjelenésére ez év vége felé számíthatunk.
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaGUI-ra kicsit rá kell gyúrniuk, de örülök hogy jön valami újdonság. Remélem, nem lesz évekig alpha verziós mint a droid.😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 napjamegint egy mobil os?😮
red
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaÉv végére ígérik a véglegest. 🙂 Bár sztem a B2G sajna nem fog forradalmat csinálni, nincs benne semmi különleges, a konkurencia meg nagy.
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaForradalmat én sem várok tőle, de legalább valami más…
Bár ahogy elnézem a koncepciót, sajnos ez is ilyen tapicskolós csillivilli bizbasz akar majd lenni.
Ahelyett, hogy valaki kicsit elindulna a stabilitás és a működés irányába. Mint ahogy a Bleki csinálja évek óta…
red
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaNekem mondjuk nincs bajom a „jajjdesimizlek”-vezérléssel, míg az normálisan/átgondoltan van megoldva. Több mint nyolc éves Accomplin (még fekete-fehér display-es) olyan érintőrendszer/szoftver kombináció volt, h gyorsabban, pontosabban lehetett vele írni, mint a fizikai billentyűzetes modellekkel. Stabilitás meg… hááát, sajnos az olyan atom-stabil mobilrendszerek is eltűntek mint az MLinux, pedig az valami álom volt. 🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaMindegy milyen szvsz, a jelenlegi összes szar, ennél csak jobb lehet. Visszasírom a symbiant.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaElég puritán de nagyon tetszik!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaSzerintem meg nagyon király a felület! Remélem jó gyors lesz és el is tud terjedni!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 napjaLegalább egy jó mobil os lehetne… Az a baj hogy ránézésre ez is egykaptafa…😖
rdave
13 éve, 8 hónapja és 4 heteNekem már szimpatikusabb mint a droid. 😄
GUI meg inkább legyen egyszerűbb ha akkor a sebesség is arányosan nő. 🙂