Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb, sokak szerint kissé képtelennek tűnő szóbeszédek bukkantak fel néhány órával ezelőtt a világháló útvesztőiben, méghozzá egy esetleges ötödik generációs iPhone készülékkel kapcsolatban. A mendemondák bölcsője a legtöbb forrás, így például a DigiTimes szerint is Kínából eredeztethető, de, hogy azon belül honnan vagy kitől, az természetesen kérdéses, ugyanakkor az Apple-höz közeli informátorokat emlegetnek a témával foglalkozó lapok, de az iPhone 5 júniusi bemutatója is szóba került már.
Merthogy a pletykák alapját az iPhone 5 képezte, amit a fentebb pontosítani próbált források szerint az Apple egészen pontosan a június 10-től 15-ig tartó Worldwide Developer’s Conference vagy rövidebb nevén WDF keretein belül fog bemutatni.
Hogy mindebből mi igaz, természetesen egyelőre még kérdéses, mint ahogyan az is, hogy ha valóban az ötödik iPhone kerül leleplezésre, akkor az milyen újdonságokkal és specifikációkkal lát napvilágot a közvetlen elődhöz képest. Azért tartsuk nyitva a szemünket!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNem lenne rossz…
braddock
14 éve, 5 hónapja és 3 heteAz király lenne!
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 3 heteJó lesz biztos. Raknak bele egy új menüpontot és eladjál ugyanazt megint a sok birkának!😄
marco
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNa igen, néha nem ártana egy kicsit változtatni legalább a menün.😄
ipet
14 éve, 5 hónapja és 3 heteLassan akkor hirdetést kell feladni a májamra😄…azért remélem több változtatás lesz mint a 4-4S esetén volt…pl négy magos proci egy giga rammal😄
bettyone
14 éve, 5 hónapja és 3 hetemondjuk jó lenne ha 4 hónapnál tovább bírná…😖😄
kekmedve
14 éve, 5 hónapja és 3 heteNagyszerű!😄 ennyit tudok hozzáfűzni.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteTom örülök neki remélem minél előb,
shade
14 éve, 3 hónapja és 1 heteHát ez, igazán csodálatos…