Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elsősorban a kisebb lányok, illetőleg a pink színezetbe belebolondult játékosok nagy örömére, de a Nintendo hamarosan rózsaszínű 3DS konzolokkal kívánja elárasztani a nyugati piacokat is. Japánban már az induláskor elérhető volt ez a kissé érdekes színezetű masina, felénk azonban egészen pontosan február 10 magasságában kerül fel a boltok listáira, mint választható opció. A masinát természetesen nem csak önmagában, hanem egy hardver bundle csomag keretein belül is beszerezhetjük magunknak.
Ha így tennénk, akkor a gép mellé két kitűnő videojátékot is hozzá kapunk a pink színezetű konzolhoz, így az amúgy is kissé lányos Nintendogs + Cats virtuális állatsimogatóját, valamint a Super Mario 3D Land-et, amely miatt sokan képesek lesznek elnézni a masina finoman szólva is langyos színét.
Sajnos az európai Nintendo egyelőre még nem osztott meg velünk hivatalos árat a pink Nintendo 3DS, illetve a bundle csomag kapcsán, de február 10-ig még van idejük jelenteni, nem mellesleg feltételezzük, hogy a többi bundle pakkhoz hasonló árazást fog kapni a friss jövevény is.
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteJesszusom! xd
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKedvezni kell a csajoknak is!😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteBájos!😄
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 hetejaj de ééédes 🙂🙂🙂 kell.😛
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteÉs ezzel el is érkeztünk a kínai bóvliszintre.😄
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMost már mindenképpen veszek!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteCsdoálatos! xd