Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő módon még a Nintendo 3DS-t sem sikerült felülmúlnia a PlayStation Vita eladásainak, amelyből Japánban nem kevesebb, mint 321,000 darab talált gazdára a megjelenést követő két napon, avagy december 17-én és 18-án. A Nintendo legutóbbi kézi masinája hasonló időintervallumot szemlélve cirka 50,000 eladott példánnyal teljesített jobban, megjelenése utáni második napján ugyanis már 371,326 példány kelt el belőle.
Nyilván a történtek miatt a Sony még egyáltalán nem csügged, hiszen itt a karácsonyi szezon, illetőleg minden kezdet nehéz, nem mellesleg pedig ők maguk sem vártak komolyabb fogyást, hiszen előzetesen 700,000 kópiát szállítottak le a masinából a boltokba. Nem titkoltan azért kicsit biztosan csalódott a cég, bár a jelenlegi gazdasági helyzet ellenére véleményünk szerint így is jól teljesített a Vita. Az Enterbrain elemzői egyébiránt 1,4 milliós eladást várnak a masinától az első hét leforgása alatt. Kívánjuk, hogy így legyen, hiszen a Vita megérdemelné a komolyabb siekreket.
marco
14 éve, 4 hete és 1 napjaAz nem sok…😮
vendeg
14 éve, 4 hete és 1 napjaNem egy erős kezdés…🙁
braddock
14 éve, 4 hete és 1 napjaHát az elég gyenge volt akkor!
totyak
14 éve, 4 hete és 1 napjaÉn azt hittem, hogy a japók lecsapnak rá és seperc alatt elfogy az összes. Mondjuk legalább nem kell sorban állniuk érte és még így is tutira jut annak, aki venni akar.
vendeg
14 éve, 4 hete és 1 napjaUhh,szerintem ők se erre számitottak
shade
14 éve, 4 hete és 1 napjaAkkor már levihetnék az árát, ha már annyit gyártottak, olcsóbban eladják, de így ott fog elrohadni.
vendeg
14 éve, 4 hete és 18 órájaMár csak azért sem fogják… Inkább hagyják, hadd szívjon vele aki megvette.
killer50
14 éve, 4 hete és 10 órájakár hogy nem adják olcson🙁🙁
vendeg
14 éve, 3 hete és 6 napjaHoribilis árnak köszönheti a Sony és ezen nem is fog változtatni hisz Nem Nintendo na meg minek adná ólcson ha drágán is eladják a Gameing Portjukat.😉