Korábban már értesültünk róla, hogy a NetherRealm valami rendhagyó lépésre szánta el magát, aminek vajmi kevés köze lesz a stúdió védjegyéül szolgáló Mortal Kombat franchise-hoz – ugyanakkor arra nem számítottunk, hogy ennek érdekében a fiúk meghatározatlan időre búcsút vesznek kedvenc harcosai(n)któl.

Márpedig, amennyiben hihetünk a GameSpot-nak, úgy Ed Boon, a NetherRealm feje ekképp nyilatkozott. Valahol meg is értjük, hisz Boon aligha foglalkozott mással életében, mint a Mortal cím útjának egyengetésével – és néhányan talán még kalapot is emelünk a csapat előtt, akik így messze elkerülik a Capcom-defektust, azaz egy ideig még nem kell tartanunk a „Super-Mega-Mortal-Kombat-12-vs-Teenage-Mutant-Ninja-Turtles-Overloaded-Arcade-Edition” és ehhez hasonló címektől.