Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak meglepő bejelentéssel szolgált a hétvége folyamán a Paradox Interactive csapata, akik megerősítették, hogy korábban csak PC-re és konzolokra tervezett alkotásuk, név szerint a Defenders of Ardania a jövőben megjelenhet iOS rendszerekre is. Hogy pontosak legyünk, a fejlesztők csak és kizárólag iPad-ra tervezik a premiert, tehát iPhone és egyéb Apple készülékek nem kapnak majd a jóból, de a megjelenés így is érdekességnek nevezhető.
Egy efféle tower defense stratégia, mint a Defenders of Ardania ugyanis nem jellemző, hogy megjelenik iOS platformokra is, a Most Wanted csapata azonban úgy döntött, hogy megbirkózik a megpróbáltatásokkal és az Apple készülékeinek szerelmeseivel is megismerteti a Defenders of Ardania élményét. A tervek szerint a játék – egy csöppnyi csúszást követően – december 6-án jelenik meg PC-re és konzolokra, valamint a fentiek értelmében immáron iPad-ra is, méghozzá alapjaiban változatlan játékmenettel.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 2 heteMikulás napján meg is kapta az iOS a maga kis verzióját.