Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Eiji Aonuma, a The Legend of Zelda-sorozat legendás producere egy interjú keretein belül elárulta, hogy a háttérben már készülődik a népszerű széria egy újabb tagja, amely várhatón csak és kizárólag Nintendo 3DS-re fog megjelenni. Eiji sajnos jelenleg nem szolgált túl sok információval a készülő műről, annyit azonban elmondott, hogy nem direkt folytatása lesz a készülő mű egyetlen Nintendo DS címnek sem, amely a múltban napvilágot látott.
Az új Zelda játék tehát valószínűleg egy mellékszál vagy valami teljesen új, a sorozattól szokatlan stílusú vagy történetű darab lesz, amely egyelőre még alig került le a tervezőasztalokról, tehát mondhatni nagyon gyerekcipőben jár az egész. A fenti kikötés mellett természetesen szóba kerülhet egy remake ötlete is, a Majora’s Mask például megfelelő lenne erre a célra, már nem egy pletyka is érkezett ezzel kapcsolatban, de Eiji ezt is kizárta a sorból, a közeli jövőben ugyanis nem tartja lehetségesnek a játék 3DS-re való elkészítését. A háttérben tehát már készül egy új Zelda játék, csak győzzük kivárni bejelentését.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaA régi nintendo óta nem játszottam Zeldaval. Kb 20 éve… Gondolom grafikailag sokkal durvább de én jobb szerettem a 8 bitet…
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaakor jo öreg vagy
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaLehet, viszont tud helyesen írni…🙂
marco
14 éve, 3 hónapja és 2 napjaZelda mindig kimaradt az életemből. Egyszer pecáztam vele, amikor a Wii megjelent.🙂