Az Eidos Montreal csapat hivatalosan is az aranykezű fejlesztők soraiba emelkedett, midőn a Nagyérdemű is megmerítkezhetett a Deus Ex: Human Revolution világában – kétség sem fér hozzá: az akciójáték népszerűsége továbbra is töretlen, minekután nagy valószínűséggel újabb és újabb részek elébe nézünk.

Marce-Andre Dufort történetesen éppen erről beszélt egy interjúban:

„Szeretnék egy folytatást, de egyelőre fogalmam sincs, mit tartogat a jövő. Tudom, hogy Wada mester [Yoichi Wada, a Square Enix elnöke] azt mondta, vanna tervei a jövőre nézve, azonban jelenleg a játék sikerét ünnepeljük, minthogy ez a stúdió első játéka. Fogalmam sincs, láttátok-e a játék stáblistáját, de temérdek ember dolgozott rajta, akik, úgy gondolom, most szeretnének egy kis időt a családjukkal tölteni, pihenni. Most konkrétan ennél a résznél tartunk.”