Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PC-s közösség fásult sóhajjal vette tudomásul, hogy szokás szerint egy újabb nagyszabású alkotás került a platform "késők" listájára, ami esetünkben nem más, mint a Batman: Arkham City. A Rocksteady sajnálatos bejelentését követően várható volt, hogy a fejlesztők magyarázat híján valami vállveregetéssel hozakodnak elő: mondjuk olyannal, hogy "bocs a késésért, de egyébként tutira megéri majd várni" - ami meglehetősen sovány vígasz a hátrányt élvező platform gamereinek, ugyanakkor...
„Nagy elismerésben részesültünk az első rész PC-n való szerepléséért, és amiért olyan finomra hangoltuk az irányítást” – mondta Sefton Hill, a rendező. – „Ennek az oka az, hogy mindig nagy figyelmet fordítunk az ő véleményükre.”
Hill a továbbiakban azt ecsetelte, hogy míg a PlayStation 3-as és Xbox 360-as verziók esetében a gördülékenység és simaság voltak a fő szempontok, addig a PC verzió még magasabb szintű textúrákkal és „még gazdagabban megvalósított világgal” büszkélkedhet majd.
„Határozottan megéri várni” – folytatta Hill. – „A PC-verziót épp most odáztuk el, de mindössze néhány héttel, tehát remélhetőleg senki sem lesz túl mérges emiatt. A lehető legkeményebben dolgozunk, hogy minél hamarabb kidobhassuk.”
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 heteInkább várok, ha nem bugos a végtermék. De ha még bugos is lesz és várni is kell, akkor kiakadok.
skyman
14 éve, 3 hónapja és 3 heteNa igen, ha a késés mindig felírható lenne a minőség számlájára, akkor nem is lenne gond vele. Csak amikor késik is, és annak ellenére még gyenge a végtermék is, na akkor baj van.
mresidentmusic
14 éve, 1 hónapja és 1 heteA batman játékok nagyon jók. ENJOY