Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Villanova University pszichológusa, PAtrick Markey nemrégiben tette közzé tanulmányát, amely szerint a játékos személyisége sokkal inkább felelős az erőszakos viselkedésért, mint a videojátékok tartalma. "Ha amiatt aggódik, hogy egy videojáték gyilkost csinál a fiából vagy lányából, ne tegye. De ha a gyerek szeszélyes, lobbanékony, vagy barátságtalan természetű, akkor nem biztos, hogy a legjobb ötlet erőszakos játékokkal játszania." - írja Markey. "A videojátékok nem egyszerűen jó vagy rossz hatással vannak valakire, de bizonyos diszpozíciókkal rendelkező egyének esetében sokkal esélyesebb, hogy a játékok negatív irányba befolyásolják őket."
A kutatások arra is fényt derítettek, hogy nem csak a nyílt erőszak válthat ki agressziót a játékosokból, hanem a versenyszellemre építő játékok is. A tesztben előforduló két versenyközpontú játék agresszívabb viselkedést eredményezett, mint a vetélkedést háttérbe helyezők. Azért nem árt néha tudományosan is megerősítést nyerni afelől, hogy mégsem okolhatók minden bűncselekményért a játékok. Persze ettől függetlenül továbbra is lesznek olyan emberek, akik máglyára szeretnék küldeni az összes erőszakosabb terméket.
shade
14 éve, 10 hónapja és 1 heteVégre egy értelmes ember.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteÍgy van. Legalább kicsit gondolkodott, nem vagdalkozott.
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteJéééé, a professzorok közül valaki ezt ki merte mondani? 😮 🙂
gymtonic74
14 éve, 10 hónapja és 1 heteEn is osztom. Nem a filmen vagy a jatekon mulik. Hajlam kell az eroszakhoz, onnantol barmilyen elethelyzet kivalthatja. Dehat kell valamilyen kapaszkodo az ellenzoknek, hogy tudjak folytatni a boszorkany uldozest a videojatekok ellen.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteszerintem is 14 éves vagyok kivitem már egy csomó 18-as játékot és mégse lettem hülye gyerek
bettyone
14 éve, 10 hónapja és 1 heteez így igaz.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem is. Minden az emberen múlik. Híradót se lehetne nézni ennyi erővel. A CNN meg maga a horror…😄
dns
14 éve, 10 hónapja és 1 heteJól mondja, és sajnos az eltúlzott versengésből adódó fokozott agresszivitás nem csak a játékokra igaz…
aidonassassin
14 éve, 7 hónapja és 2 heteÍgy ogaz